VINCZ ANDRÁS HONLAPJA

Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

wp.jpg

Üdvözöljük Weboldalunkon!

 A 2009. Február 3-án kelt MVH határozat alapján Vincz András József megkaptam a Fiatal Mezőgazdasági Termelői címet mely feljogosított arra, hogy a mezőgazdasági tevékenység megkezdéséhez, egy alkalommal jövedelempótló támogatást vehettem igénybe.

A 4 évre vállalt üzemméret 10.81 EUME érték. Ennek alapján a támogatás összege : 40 ezer eurónak megfelelő forint összeg.

A pályázat beadásáig elvégeztem az Érettségi Vizsgát, Aranykalászos Vizsgát, Növényvédelmi 80 órás Alaptanfolyamot, Erőgép kezelői Tanfolyamot.

 Apám 1968 óta dolgozik a mezőgazdaságban. Végzettsége kertészmérnök, növényvédő szakmérnök. Aranykoszorús gazda, aki 1995-ben Magyaralmáson állami támogatássa 5,5 ha gyümölcsöst telepített.

Több cikluson át integrált gyümölöcstermesztést folytatott eredményesen. Kedvet kaptam a szakmához, a föld és szakmaszeretetem miatt, segítségével valamint egyéb értékesítési csatornáim segítségével igyekszem családomnak megélhetést biztosítani. Még a pályázat elnyerése előtt béreltem 3 ha őszibarackost Székesfehérvár külterületén. Ezen kívül 3,66 ha szántóval és 0,5 ha kaszált gyeppel rendelkezem. NFA pályázaton 2013 októberétől az államtól bérbe vehettem Székesfehérvár külterületén 24,76 ha szántót és 3,37 ha legelő területet. A szántót elvetettem búzával az elmúlt év őszén. A legelővel egyenlőre nem bírok, mert egy nagy gödörben van a terület és legelőként egyenlőre nem hasznosíthat. 2014 decemberében körülbelül 90 db juhot kell tartanom. Jelenleg foglalkozom kertészettel, szántóföldi növénytermesztéssel, később állattartással. A dolgozóim időszaki munkások és a család. Az utóbbi 3 évben gyümölcsöseim jégkárt szenvedtek, valamint értékesítési lehetőségeim is e miatt csak arra adnak lehetőséget, hogy a jégvert gyümölcsöt lé és cefreanyagnak értékesítsem.

Nagy pozitívum, hogy több éve részt vehetek az állam által támogatott iskolagyümölcs- programban, főleg az almatermésem jelentős részét így lé és gyümölcs formájában közel 1700 diáknak, 6 általános iskolába és az 3 tagiskolájába tudom szállítani. Hetente 1 diáknak 2 darab almát és 1 darab 2 dl gyümölcslevet szállítok. Összesen 1 tanévben 27 szállítást bonyolítok le.

A gyümölcsleveket saját gyümölcseimből a sárszentágotai NATBÓLÉ Kft dolgozza fel. Ezeket értékesítem az iskolák felé, az 5 literes kiszereléseket az Új Hangya Szövetkezet árusító helyein.

A kertészeti tevékenységeket (talajmunkák, metszés, hajtásválogatás, termés ritkítás, betakarítás) időszaki munkásokkal és családommal végzem. Ezekhez a műveletekhez a megfelelő tekchinákkal végzek. Ezek működtetése 15 év körüli koruk miatt sokszor nehézségbe ütközik. 

Szaktanácsadóm segítségével a gazdálkodási naplót minden évben rendben elektronikusan leadtam.

Az értékesítés tekintetében gyümölcsöseimbe éréskor újságban meghirdetve, gyümölcs értékesítést bonyolítok. A gyümölcsöt mi szedjük le és a vásárlók a leszedett gyümölcsöt veszik meg. 

Tagja vagyok a Botész-Tész - nek, de az értékesítésben ők is nehezen tudnak segíteni, mert sokszor a gyümölcseim miősége miatt kevesebb mennyiségben tudok a piacokra szállítani. Azonban a nagy szállítási távolságok miatt nekem ez nem éri meg. Gyümölcsöseim 15 év feletti telepítések, ezért gondolni kell újratelepítésre is. Mezőgazdasági vállalkozó vagyok, mikrovállalkozás kategóriában banki kölcsönöket csak nehezen tudok igénybe venni, az alacsonyabb árbevételek miatt. Jelenleg azért küzdök, hogy igénybe tudjam venni a Takarészövetkezetnél SAPS és AKG területek után adható banki előlegeket, és az iskolaalma szállítás utáni pénzeket is csak nagy késéssel kapom meg. E miatt készpénz gondjaim vannak, mert a bankok az utóbbi időben semmiféle hitelt nem adtak. Ezért a géptámogatásokat is, ami az elmúlt évben volt csak saját erőm erejéig tudtam igénybe venni. Durván fél millió forint értékben Darányi Ignác terv keretében ahol a EU és Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás összege 140 ezer forint volt. Ezért kaptam egy sorművelő rotációs gépet. 

Remélem, hogy a következő évben is lehetősem lesz az iskolaalma szállításra, valamint az értékesítés is sikeresebb lehet. Közel 30 ha szántómon most már van remény arra, hogy megfelelő árbevétellel fogok rendelkezni. Köszönhető az NFA földbérlet hozzájutásnak.

Az AKG jelenlegi 5 évében minden évben a gyümölcsterületeimen növényvédelmi és metszési bemutatókat szerveztem és termékbemutatókat tartottam az ott érő gyümölcsökből valamint a saját gyümölcseimből készült gyümölcsleveimből, a Bayern Croopscience cég valamint a Dow Agro Science cég valamint a Gyümölcstermesztési Kutató Intézet szakemberi segítségével. Az előadásokon és termékbemutatókon 15-30 fő jelent meg minden évben (időjárástól függően). Ezeken a bemutatókon minden esetben, mint Ifjú szakember részt vettem, beszélgettem az embereket, kapcsolataimat bővítettem. A helyszínen szakmai ismereteket szereztem, főleg a metszési és növényvédelmi területeken. Kapcsolatokat építettem melyeket mint Ifjú szakember tudtam kamatoztatni. 

Mellékelem a 2013. évi bemutató meghívóját.

 

                                     A  Bayer CropScience

és

Vincz András egyéni vállalkozó és fiatal gazdálkodó

   

 

             TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT ÉS MUNKATÁRSAIT,

 

a 2013. szeptember 12-én (csütörtökön) 15 órakor kezdődő

 

                        Gyümölcsös termesztési és növényvédelemi

                                                          

                                                      bemutatóra

 

 

        Helyszín:    

 

- Magyaralmás, Faluház (Magyaralmás, Iskola út 5.)

 

 

        Program:

 

- Az integrált gyümölcstermesztés és növényvédelem 2013

(Vincz József kertészmérnök, szaktanácsadó)

 

- Bayer CropScience gyümölcsös növényvédelmi technológiája (Kleofász Mátyás területi képviselő, Fekete Zoltán területi képviselő)

 

- Területi bemutató Vincz András gyümölcsös kertjében

(Vincz András ésVincz József vezetésével)

 

 

Egyéb információ: Fekete Zoltán 20-519-27-48.

 

Gyümölcsöseim területein a mellékelt fényképeken látható projekt megnevézés és érték ki van függesztve.

Projekt megnevezés:   Fiatal gazda induló támogatása

Kedvezményezett: 

Vincz András

8000 Székesfehérvár, Király sor 12. I/3.

 

 139.jpg

Jánosmajor

 

143.jpg

Magyaralmás

 

 

 A gyümölcslevek értékesítés segítségében az általunk ellátott iskolákban az alábbi tájékoztatókat átadtuk. Sok iskolában gyümölcs és gyümölcslé kostólásokat bonyolítottunk, mert véleményünk szerint távlati szempontból a fiatalság lesz a vevőkörünk.

Minden esetben előadtuk, hogy a gyümölcsök integrált formájába lettek kezelve. Helyi termelőktől és Fiatal Gazdától származnak, tehát frissek és egészséges.

Gyümölcs csomagolva

 

 


Gyümölcsfogyasztás

Elsősorban a friss gyümölcs fogyasztá­sát tartják fontosnak a szakemberek. A gyümölcsök kedvező élettani hatása köz­ismert, magas a rosttartalmuk valamint vi­tamint és ásványi anyagokat tartalmaznak és alkalmasak a folyadékveszteség pótlá­sára. Azonban a gyümölcsök szezonális termények, ezért fontos a megfelelő és kí­m­é­letes tartósításuk. A magyar konzerv­ipar sok jó ízletes terméket produkált, de részaránya az utóbbi évtizedekben csök­kent, új trendek jelentkeztek és a fogyasz­tói szokások is, megváltoztak. Új korszerű gyü­mölcskészítmények jelentek meg, a gyártók versenyeznek a piacon ötletes, in­novatív termékekkel. A világon mindenütt elterjedtek az egyadagos, kényelmi csomagolások, a fogyasztó a nagy válasz­tékból megtalálhatja ízlésének és igényeinek megfelelő gyümölcskészít­ményt. Az alábbiakban divatos, sikeres terméket ismertetünk: a smoothie-kat, ame­lye­ket Magyarországon is már gyártanak, hiszen gyümölcs van bőségesen, és a feldolgozás, valamint a csomagolás megoldott.

 

Mi az a Smoothie?

A Smoothies az angol smooth szóból ered, többféle jelentése van: finom, sima, krémes, kellemes, zamatos stb. A Smoothies azonban ma már azoknak a gyümölcs-készítményeknek a megneve­zése, amelyek ellentétben a hagyományos gyümölcslevekkel a gyümölcs teljes feldolgozásával készülnek. A Smoothie alapja a gyümölcshús illetve a gyümölcs­püré, amelyet különféle receptúrák szerint gyümölcslével kevernek. A smoothie egészséges étel a gyümölcshéjat, sőt a ma­gokat is tartalmazza, másrészt kényelmi termék, mert rendszerint a csomagolás révén bárhol, bármikor útközben fogyaszt­ható. A smoothie megnevezésre az USA-ban és Németországban, az élelmi­szertörvényben előírás van, amely szabá­lyozza, hogy milyen készítményekre lehet használni. Sokféle Smoothie változat létezik, főleg tisztán gyümölcsből készülnek, vannak frissen készített Smoothie- bárokban fogyaszthatók (már nálunk is megjelentek). Gyártanak funkcionális élelmiszerként táplálék-kiegészítőkkel, vitaminokkal dúsított és joghurtos, tejes és fagylalt smoothie-kat is. (Forrás: Wikipedia)

 

A Smoothie története

Számos előítélet van forgalomban az amerikaiak egészségtelen táplálkozásáról, viszont az egészséges smoothie sikertörténete az Egyesült Államokban kezdődött a múlt század elején. A század közepére már elterjedt és népszerű volt, majd az egész világon elterjedt. A századfordulón először Angliában majd egész Európában is elterjedt. Érdekes és tanulságos az angol majd a német Smoothie története, amelyet mindkét országban három pályakezdő fiatal kezdett el fejleszteni, gyártani majd sikeresen értékesíteni.

 

Innocent smoothies

Három fiatal, Richard, Jon és Adam 1998 nyarán elhatározta, hogy tisztán gyü­mölcsökből italt készít, amely nemcsak fi­nom, hanem egészséges is. Először 750Euro-ért gyümölcsöt vettek, és a készített gyü­mölcslevet egy Jazzfesztiválra vitték. Standjukra kiírták a következőt: abba­hagyjuk eddigi foglalkozásunkat és gyárt­sunk ezentúl smoothie-t, igen vagy nem. Mire végeztek a szavazatok alapján kide­rült, hogy sikeresek voltak és másnap fel- mondtak munkahelyükön. A gyártást 1999-ben kezdték el, és azóta is növekszik és fejlődik a cég. Az Innocent arculata és reklámanyaga karikatúraszerű, vonalas grafikai elemeket alkalmaznak. A PR szö­vegekben állandóan hangsúlyozzák a ké­­­szítmények tiszta gyümölcstartalmát, és hogy konzerválószer, cukor és adalék- anyagok nélkül készülnek. A fejlesztések révén új receptúrák szerint új termékeket gyártanak, legutóbb a gyermekek részére kezdtek smoothie-t gyártani. Az Innocent smoothie-k ma már Nyugat-Európában szinte mindenhol kaphatók.


Hazai gyártás

Frissen leszedett gyümölcseinket, melyeket a magyaralmási gyümölcsösünkben termelünk a Natbolé Kft. sárszentágotai üzemében feldolgozzák fel. Itt készülnek a 100 %-os rostos gyümölcsleveink! Friss, zamatos magyar gyümölcsből (alma, körte, őszibarack, kajszibarack, szilva) tartósítószer, színezékek, aromák és HOZZÁADOTT CUKOR nélkül gyártjuk!

A gyümölcslevek édessége egyedül a gyümölcsökben megtalálható cukrokból származik.

Segítünk védeni a környezetünket: az 5 literes gyümölcsleveket csappal ellátott aszeptikus zacskókban árusítjuk, így a karton tároló dobozt elég egyszer megvenni, a gyümölcslevek bármikor cserélhetők benne!

Önmagukban is fogyaszthatók, de frissítők, bólék alkotórészei is lehetnek. Gyermekek teáját is ízesíthetjük gyümölcslevekkel, cukor helyett.

Minden termékünk 100 %-os gyümölcstartalmú!

 

Alma rostos gyümölcslé. Összetevők: 100% natúr frissen préselt almalé

Átlagos tápérték 100ml termékben: Energiatartalom 30Kcal/126KJ, Fehérje 0,4g, Szénhidrát 7g, Zsír 0g.

Kajszi almával rostos gyümölcslé. Összetevők: almalé, kajszivelő.

Átlagos tápérték 100ml termékben: Energiatartalom: 34,8Kcal/145,8KJ, Fehérje: 0,82g, Szénhidrát:11,02g, Zsír:0g.

 Körte almával rostos gyümölcslé. Összetevők: almalé, körtevelő.

Átlagos tápérték 100ml termékben: Energiatartalom 36Kcal/150,9KJ, Fehérje 0,52g, Szénhidrát 12,1g, Zsír 0g.

Őszibarack almával rostos gyümölcslé. Összetevők: almalé, őszibarackvelő.

Átlagos tápérték 100ml termékben: Energiatartalom 33Kcal/138,3KJ, Fehérje 0,7g, Szénhidrát 10,3g, Zsír 0g.

Szilva almával rostos gyümölcslé. Összetevők: almalé, szilvavelő.

Átlagos tápérték 100ml termékben: Energiatartalom 38,1Kcal/159,6KJ, Fehérje 0,7g, Szénhidrát 13,58g, Zsír 0g.

 

A 0,2 dl-es iskolaalma kiszerelésű leveket is készítünk és szállítunk iskolákba.

 

Jelenleg a levek 5 literes kiszerelésben kaphatók, hűvös helyen 1 évig tárolhatók romlás nélkül (lejárati idő az aszeptikus zacskón van felfeltüntetve), de ha felbontjuk a csomagot, akkor egy héten belül el kell fogyasztani.

 

Vincz András

mezőgazdasági vállalkozó

 

Gyümölcsök élettani hatásai

A körte nem tartalmaz kiemelkedő mennyiségű ásványi sót vagy vitamint. Tartalma azonban olyan összetételű, amelyet számos betegség gyógyítására felhasználhatunk. A gyomorbajosok és a vese-bajosok számára a legjobb. A körtét általában gyulladásos betegségek gyógyítására használják, illetve az emésztési rendszerre és a légutak gyógyítására. Ez nem zárja ki azt, hogy a körte hasson az egész testre. Az átlagosnál nagyobb mennyiségű benne a boron, ami a csontok és az izmok állapotára jótékonyan hat. A körte hűsítőleg hat a gyomorhurutra és gyógyítja azt. A körte hasznos lehet a bélhurut gyógyításában. Az emésztési zavarok mind gyakoribbak az idősödő korban akkor is, ha nem fogyasztanak sokat. Csökken a gyomorsav és a bélmozgás, lelassul az egész emésztési rendszer. Ilyenkor egy körte elfogyasztása jót tesz a gyomornak és az emésztést is felgyorsítja. A körte fogyasztása segít a vért megtisztítani, és ezzel enyhíti a reumatikus fájdalmat.

 

A meggymély bordó színe hihetetlen értékéről árulkodik, arról, hogy egyik leghatékonyabb antioxidánsunk. Megtalálható benne A és C-vitamin, szelén valamint bioflavon. Jótékonyan hat a vérre és ezzel több nagy szerv, így a máj és a vesék munkáját serkenti, hat továbbá a szívre. A B vitaminok minden fajtája megtalálható a meggyben, ez lehetővé teszi az emésztés munkájának kiegyensúlyozását, valamint az idegek működését is befolyásolja. Hat a légzőszervek gyógyítására, különösen meghűléses betegségek esetében. Hormonelégtelenség természetes úton való kezelésére szolgál. A meggy elsősorban a gyomor munkáját gyorsítja meg és azzal hat az egész emésztő rendszer mozgásának felgyorsulására. A legátalkodottabb székrekedést is megszűnteti a meggy, mert hat a gyomorsavra, valamint tisztítja a beleket, puha rostja pedig segít a massza eltávolításában. A szív működésének serkentése a meggy ásványi anyag tartalmának köszönhető. A kalcium, kálium és magnézium együtt dolgoznak a vér és az erek megtisztításán, a szívizom megerősítésén és a szabályos szívverés helyreállításán. A vér körforgására is hat, ritkítja a vért és mind több kapilláris erecske előtt nyílik meg ismét az út. Amint megtisztul a vér, valamint hígabbá válik, a vese működése is megélénkül és így válik lehetővé, hogy a szervezetben felhalmozódó víz eltűnik a vizelettel. Közismert az is, hogy a meggy kitűnő vízhajtó. Alkalmas a köszvény, az alacsony vérnyomás, szájbetegségek és légzőszervi panaszok kezelésére.

 

Az őszibarackban sok a boron és a kálium, így joggal mondhatjuk, hogy az izmok és a csontok ellátója. Boron tartamának köszönhetjük különleges adottságát, hogy emeli a férfi és női hormon szintjét a vérben. A és C-vitamin tartalmából következtethetünk, hogy kitűnő antioxidáns. Tartalmaz szelént is, ami maga is rákellenes anyag, tehát hormon kiegyensúlyozó tevékenységet végez. Az őszibarack gyógyító hatása az egész testre kiterjed, a vér és a test tisztítása. A főbb szervek is a máj, a szív, a tüdő, a vesék könnyebben gyógyulnak, ha tiszta a vér. Az őszibarackban az A és C-vitamin közös munkájának eredménye, hogy nagyobb az ellenállás a pattanások kifejlődésére és ellenállóbb a bőr a betegségekkel szemben. A gyümölcs segít a légzőszerv nyálkahártyáit egészségben tartani. Kitűnő arcpakolás, a bőr megtisztul, rugalmasabbá, fiatalosabbá válik. Tisztítja a húgyutakat, valamint vizelet hajtó és székrekedés gátló. Ösztönzi a víz kiválasztását is. Képes a testet megszabadítani a felgyülemlett vegyszertől, valamint a kisugárzásos szennyeződéstől. A computer használók körében ajánlatos minél több őszibarack fogyasztás.

 

A kajszibarack víztartalma mintegy 85%, szénhidráttartalma megközelítheti a 10%-ot is. Rosttartalma jelentősebb, mint a savtartalma (citromsav). Cukortartalmának legnagyobb részét a szaharóz teszi ki. Rendkívül gazdag béta-karotinban is, ami az A-vitamin előanyaga. Élettani hatását tekintve ez az ''arany gyümölcs'' elsősorban szellemi munkát végzőknek lett teremtve, magas foszfor-, magnézium- és vastartalma miatt. Serkenti az agyműködést, a növekedést, javítja a látást, növeli az ellenálló képességet. A csontok, szövetek újjáépítésében is fontos szerepet játszik. Fogyasztása növeli a sejtek élettartamát, fokozza azok tevékenységét. Nyersen fogyasztva különféle betegségek esetén is jótékonyan hat (pl. megfázás, hörghurut, székrekedés).

 

A szilva rendkívül gazdag káliumban (757mg/100g). Egyik legjobb vértisztító. Serkenti az emésztést, a legeredményesebb a székrekedés ellen. A szilvában lévő mangán hatására a szervezetben az emésztést segítő enzimek lökést kapnak. A kálium szabályozza, normalizálja a szív ritmusát és segít a test salakanyagainak kiürítésében. Véd a belső vérzések kialakulásával szemben. A szilva tisztítja a vért és csökkenti a vérnyomást.

 

A vörös szőlő gazdag antioxidáns hatású (bio) flavonoidokban, melyek a szabad gyököket közömbösítve védelmet nyújthatnak a rák, az érelmeszesedés és a szívkoszorúér-betegségekkel szemben. Csökkenti a vérrögképződés veszélyét. Könnyen emészthető, kiváló vértisztító és vizelethajtó hatásának köszönhetően minden olyan bajra ajánlották, ami nehéz emésztéssel járt, vagy épp annak volt a következménye (pl. székrekedés, vese- és májbajok, vagy aranyér). Az idegrendszer kiváló táplálékának, az elveszett izomenergia pótlójának tartották (gondoljunk csak a szőlőcukorra). Sápadt, vérszegény, rosszul táplált betegeknél, idegesség, szívbaj esetén és női bajok ellenszereként alkalmazták. Tisztító hatásánál fogva köszvény, asztma és reuma kezelésére is használták.

 

A gyümölcslevek fogyasztása mind a felnőttek mind a gyermekek számára ajánlott.

 

 

Alma

"Napi egy alma az orvost távol tartja" tartja a mondás, és ez minden időben megállja a helyét. A gyümölcs az egészség szimbóluma, ezért lehetőségeinkhez képest fogyasszuk a természet bőséges kínálatát. 20 -25 éve még az alma volt hazánkban a legnépszerűbb gyümölcs, nem hiányozhatott egyetlen kertből sem. Mára már a déligyümölcsök bőséges kínálata valamelyest háttérbe szorította, de kétségtelen, hogy a gyümölcsök közül legtöbb felhasználási módja az almának van. Egyaránt fogyaszthatjuk nyersen, sütve süteményben vagy önmagában, pürésítve, lekvárnak, kompótnak vagy levesnek megfőzve. Gyógyító hatását már a középkorban felismerték, azóta is alkalmazzuk emésztési panaszokra, fogyókúrára, de a csecsemők étrendjében is az anyatej után az elsők között szerepel. A-, B1-, B2-, B6-, PP-, C-, E- vitamint, béta - karotint, ásványi anyagokat és nyomelemeket, gyümölcscukrot, szerves savakat, pektint és cserzőanyagot tartalmaz. Elsősorban magas C - vitamin tartalma és a héjában lévő pektin adja legfőbb gyógyhatását. A pektin vérkeringést serkentő hatású, ezért érelmeszesedésnél rendkívül hasznos. Ezen kívül a pektin az orvosi szénhez hasonlóan megköti a bélben a baktériumokat és méreganyagokat, így akut hasmenéses vékonybélgyulladásnál kiemelkedő hatását bizonyították. A-, C-, E- vitaminja és a béta-karotin antioxidáns hatásúak.
Alkalmazzuk vérszegénység, kimerültség, hörghurut, hasmenés, betegségből való lábadozáskor, reuma és köves megbetegedések esetén, tisztítókúrák és böjt alkalmával. Megakadályozza a vércukorszint erős ingadozását, ezért fogyókúrázók és cukorbetegek étrendjében is fontos szerepet tölt be. Fontos azt is tudni róla, hogy az almával szemben szinte soha nem alakul ki allergiás reakció. Csersavtartalma miatt hámozáskor rövid idő alatt megbarnul, ezt azonban néhány csepp citromlével megelőzhetjük. 

 

A honlapot igyekszünk karban tartani és a magyaralmási falutévé értékesítéseinkről esetenként tájékoztatást ad a környező falvaknak.

 

Frissítve: 2014.05.21.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 12
Össz.: 18 122

Látogatottság növelés
Oldal: Főoldal
VINCZ ANDRÁS HONLAPJA - © 2008 - 2024 - gyumolcslevek.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »